Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kép lelke - vitairat

 

“Az el nem mondott gondolatok- önmagadba vert szögek.
A meg nem mutatott képek- lefelé fordított tükrök.
A meg nem kapált szőlőtőke- örök szomjúságod,
s a hitetlenség záloga- kiüresedett lelked.”


Az ember, amikor fotografálni kezd, az a vágy hajtja, hogy kimetszen egy szeletet a világból, amelyet ő lát, hogy megosszon velünk valamit  képein keresztűl saját magából is. Ekkor még nem tudja, s nem is sejti, hogy minden fotográfus szentháromságának, ti. NÉZNI-LÁTNI-LÁTTATNI, a leges-legelején lépdel.
Ritka ugyanis az olyan vizuálisan fejlett ember, aki a NÉZÉST, a puszta megfigyelést, alapok nélkül is olyan szintre fejlesztette magában, hogy egyből meg is LÁSSA, az adott pillanatot (gondoljunk csak arra milyen naivul, de felkészületlenül rá tudunk csodálkozni a természetre, vagy egy szép mozdulatra vagy egy parányi fényfoltra). Sok-sok gyakorlás és a technika könyörtelen elsajátítása adja egyrészt azokat a mankókat, amelyek a nézést látássá, meglátássá fejleszthetik. Másrészt a technikai tudás csak az egyik része a dolgoknak. A képekbe, egy idő után bele kell látnunk, többet a direkt mondanivalónál, többet egy vágásnál, s többet két-három szavas gratulációknál. Rengeteg képet kell átfuttatni magunkon különböző elérhető oldalakról, és bizony szükséges a szakirodalom nyüstölése is. Ez adhatja meg az alapokat. S hogy miért? Azért mert többre vágyunk. A kezdetektől. Nem visszafordulni egy útról, hanem végigmenni rajta, a nehézségek ellenére. Ne az asztalfióknak alkossunk, s meg kell mérni másokat is, meg kell mérettetni magunkat is.

 

- KÉPÉRTÉKELÉS

ALKOTNI kell, KÉPET ÉS VÉLEMÉNYT, ha kell álmodozni, ha kell tévedni. Ha kell csak BEFOGADNI, le egészen a mély tudati vagy az alatti szintig. Álmokat fejteni, s ha kell a lelkünkkel is látni.
MERT A KÉPEKNEK LELKÜK is VAN. Mint a tükrök mutatnak vissza alkotójukra, örömeire, érzéseire, még a legindifferensebb témáknál is.
Ezért nem szeretem,ha pl. ha egy kép értékelése a vágásnál kezdődik. Ha egy képet megtekintünk, hagyjuk meg a TÖKÉLETESTŐL ELTÉRÉS JOGÁT az alkotóknak. Ezzel mindenkinek magának kell sáfárkodnia. Mi legyen viszont a tartalommal? A külcsíny és belbecs aránya-véleményem szerint- egy szint felett, el kell, hogy jusson a tartalmi értékelés felé. S minden alkotó-véleményezőnek meg kell találnia a saját közös nevezőjét, ami alapján tekinti meg és minősíti a képeket. Susan Sontag a kép társadalomra gyakorolt hatásain gondolkodik, azon, hogy van-e direkt hatása a képeknek, formálhatnak-e közhangulatot vagy csak az adott kor lenyomatai. Roland Barthes Világoskamra című művében aszerint vette górcsöve alá a képeket, hogy tartalmukat tekintve összeállnak-e értelmes egésszé /spektrummá/, és ideális esetben tartalmaznak-e olyan támpontokat /punktumokat/, amelyek a képet felemelik a képalkotások közé. Ha csak a sokunk által ismert Fotoikonok című könyvekre utalok, ott sem technikai paraméterek alapján mérettetnek meg a képek. Sajnos csak nagyon szelektált magyarnyelvű szakirodalom /Fotóművészet/ és az Európa Kiadó Mérleg sorozata segít csak a továbbképződésben.
Visszautalva az általában megnyílvánuló képvéleményezés egyoldalúságára, elfogódottságára és silányságára, de leginkább “nemlétére”, vajon az alkotó vagy a “véleményező” veszít-e többet, ha semmitmondó, dicsérő szvakat kap kap? Gyaníthatóan mindenki. (Bár egy felkészűlt alkotó tisztában van képének értékeivel). Ha nem, tovább fuldokol, mint általában az internetes fórumok. A VÉLEMÉNYEZŐ viszont saját csapdájában vergődik, mert nem meri vagy nem akarja kinyitni azokat a kapukat, amelyek minden képen megtalálhatóak. Pedig ezek nélkül nem fog tudni továbblépni a felsőbb szintre, a tudatos LÁTTATÁSHOZ.



- KÉPALKOTÁS

TÜKÖR JELENSÉG: külső és belső körülmények
Fényképezéskor sohasem a témát rögzítjük, a témáról visszaverődő fényt. Ezért látszódhatnak ugyanazon tárgyak motívumok különböző fényviszonyok mellett teljesen másképp. Fényt képezünk le egy hordozóra, ez eddig egy fizikai folyamat. Az, ami még megkülönböztet a fényviszonyokon kívűl, a belső adalékok. Amit belülről látunk, érzünk, amikor alkotunk. Ilyenkor a hangulattól a tudatos rákészültségi szintig minden befolyásoló tényező. Ritkán, amikor az istenek is és saját belső adalékaink is úgy akarják, hozzá tudjuk tenni a képeinkhez az adott plusszokat. Eljutunk  ahhoz az ihletett állapothoz, amikor fejben készülnek felvétel előtt a képek, s a komponálás és a helyes expozíció már egyfajta mámoros kielégültséggel jár. Mert pl. egy természetfotós esetében se képzeljük azt, hogy a vakszerencse és a lélekjelenlét hozta létre a remekműveket. És ilyenkor tudjuk az eredmény meglátása nélkül is, hogy megcsináltuk, amit akartunk, 100%-ig át tudtunk adni mindent magunkból. Hatást fogunk elérni, mindegy mifélét, de katartikusat.
Mert számomra az a kép, amely befed és felemel, amelyet ízlelgetek és amelyért irígykedek, s ha kell áldozatot hozok. Ha kell lemondok dolgokról. Még az exponálásról is. Megtanulok várni, hogy meg tudjan LÁTNI a dolgokat és ne keveredjek kényszerkomponáltságok és sémaszerű expozíciók örökös csapdájába. Persze a szokott csapdákba (különösen, mert férfi vagyok:) sokszor belelépek én is. Az a kényszerérzet engem is leterít gyakran, amely azt akarja elhitetni velem, hogy felszerelésem milyensége ott áll fotóstudásom nevezőjében. Ez nyílvánvaló tévedés. Ha valami belülről jön, egy camera obscurával is tökéletességig reprodukálható. Álljanak bizonyítékül Telek Balázs pinholos képei! Vagy ne feledkezzünk meg a XX. század fotográfiájának sorsfordítóiról, akik véletlenül magyarok voltak Kertész, Brassai, Moholy-Nagy, Munkácsy, Capa és a többi zseni.
Nem szabad, hogy az önmagunkra rakott álbéklyók, amit felszerelésnek, önmagunk alulértékékelésének vagy hamisságnak hívunk megfogjon bennünket. Ami bennünk van kihozható! Csak merjünk bátrak lenni és végigmenni a lépcsőkön.

 

                        Tíz lépcső
 
Szórd szét kincseid- a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid- a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid- a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid- a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid- az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid- a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid- a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid- a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid- a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod- a teljesség legyél te magad.
 
                                                        Weöres Sándor

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép




Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 49683
Hónap: 305
Nap: 8